Idegenvezető Budapest

Bár idegenvezető Budapesten is sok akad, mégis annak ellenére egyre kevesebben veszik igénybe a szolgáltatásaikat, hogy egyre több turista érkezik Hazánk fővárosába. Ennek egyik legfőbb oka az okoseszközök elterjedése, hiszen pusztán egy két klikk és máris mindent el tudunk olvasni az adott helyszínről. Gondolja legalábbis az egyszerű turista aki csak úgy nézelődni esetleg valamilyen konkrét céllal (p. legénybúcsú) érkezett a városba. Persze ez nincs mindig így, egy jól felkészült idegenvezető olyan helyeket tud megmutatni a városban, amelyről nem írnak sem az online sem a nyomtatott útikönyvek sem. Nem beszélve a helyismeretről a Budapesti taxis hiénákról és egyéb kellemetlen meglepetésekről. Egy jól képzet, felkészült idegenvezetőnek nincs párja, nem vetekedhet vele még a Lonely Planet sem, hiszen a helyi érdekességeket, aktualitásokat vagy az érdekes néhol mókás helyi legendákat, talán csak ő ismeri. Nem beszélve arról, ha egyszerre többen vesszük igénybe a szolgáltatásait máris kedvezőbb árral tudunk kalkulálni akár Budapesten, akár a környező érdekes és népszerű településeken úgy, mint Szentendre, Visegrád vagy éppen Esztergom. Amennyiben tehát Budapesttől is el akarunk kicsit távolodni akkor már minden bizonnyal érdemes egy olyan budapesti idegenvezető szolgáltatásait igénybe venni, aki többszemélyes autóval is rendelkezik, hiszen ekkor a szolgáltatás magát az utazást is tartalmazza.

Kép: 
idegenvezető Budapest